2012. június 29.

Srácok játsszunk egyet!

Ma nem lesz panaszlás,   pedig lehetne de nem lesz ‒ ellenben szeretnék veletek játszani. A Cadavre exquis [kitűnő tetem] nevű mókát a szürrealisták találták ki, André Breton iszonyatosan imádott így alkotni. Biztosan ismeritek, mert mindenki játszotta óvodában, általánosban, középiskolában. Ha nem ismerős a neve, nem probléma, én se tudtam egész tavalyig ‒ valójában amikor ma agyaltam rajt se jutott eszembe a neve, kimondani se tudom ‒ a játék lényege és szabálya:


Rajzolj valamit egy lapra, tökmindegy milyen technikával ‒ esetünkben digitális is lehet, sőt a példák közt van fotó montázs is ‒ valahogy tegyél róla hogy a társad (társaid) ne lássák meg a tiéd, ez a legtöbb esetben egy ember valamelyik testrésze szokott lenni, mondjuk a feje és általában a lapot megszokták hajtani, de úgy (!) hogy a rajzod néhány vonala látszódjon a következő hajtáson és így a többiek tovább tudják rajzolni, úgy hogy senki nem tudja mi lesz belőle és ez így megy tovább. 

Pszichikai automatizmus ‒ úgy le akartam írni ezt a szót valahova, valami jó helyre mióta megtanultam, hát végre itt az alkalom jessss ‒ imádom az avantgárdot mondtam már?


Esetünkben a játékszabályok így módosulnak:

BÁRKI JÁTSZHAT

210mm széles 300dpi-nek kell lennie a lapnak, de akármilyen magas lehet. Én ajánlom
a 210x99mm-es méretet. Akármilyen technika lehet, akármilyen szín akármi, tényleg.

Fontos továbbá, hogy vasárnap estig küldjétek el nekem a fájlokat, e-mailben a nevek legyenek mondjuk így: 01_puf.jpg

UGYANAKKOR ide a kommentárok közé rakjátok be a képetek alsó részéből egy keskeny csíkot, azt az egyszerűség kedvéért valahogy így nevezzétek el:
01_pufi_segítség.jpg Ez azért fontos mert az utánad következő ez alapján rajzolja a sajátját. Nyilván a sorszám változni fog. (02_Jakab.jpg stb stb) a sort én kezdem, fentről lefelé haladunk, tehát én a képem alsó részét rakom fel segítségnek. A kommenteknél nem lehet fájlt feltölteni, de szerintem az internet világában nem nehéz találni feltöltőoldalt ami alapján linket tudsz bedobni.

Kíváncsi vagyok mi lesz ebből, jó szórakozást, ha valamit elbasztam akkor húpsz!
És szóljatok, főleg ha nem érthető valami, addig is két példa a művészettörténetből:



‒ VOLT VOLT, szóval meghosszabbítom. Legyen mondjuk péntek a határidő! 

Man Ray, Joan Miro, Max Morise, Yves Tanguy
André Breton, Jacqueline Lamba, Yves Tanguy

2012. június 28.

Kommentár nélkül hagyom, ez egy idézet:


A szakmai zsűri elbírálta a beérkezett pályázatokat, az eredményről értesítette
a díjazottakat. A vártnál magasabb számmal érkeztek be pályamunkák, ezért
a zsűri 
‒ "szakmai" zsűri, csak hogy egész pontosak legyünk ‒ pufi  úgy döntött,
hogy eredményhírdetés előtt közzé teszi a pólóterveket egy közönségszavazásra, mely 2012. július 02-án (hétfő) 17:00-kor ér véget. 
A közönségdíjat a legtöbb „LIKE”-ot kapott pályamű alkotója kapja. Hivatalos eredményhirdetés itt a VeszprémFest Facebook oldalán 2012. július 02-án (hétfő) 18:00-kor. Közönségdíj: 4 db jegy a GringoSztár július 17-ei koncertjére és 4 db díjnyertes póló. LIKE az oldalra, kövesd az idei év eseményeit!

és a link

Ha nyerek, az ő oldalukon kezdem a nyeremény hirdetését.
Kivétel ha valaki igényt tart rá és jelzi nekem.

Gyilkosság a naplementében

Figyelem! a továbbiakban erőszakos jelenetek következek. Gyenge idegzetű olvasóink kérem takarják el a szemüket miközben nézik.


2012. június 27.

épzeljétek, ma elaludtam és így már is sokkal vidámabb a napom! :) látjátok? még szmájlit is írok! Na de viccen kívül, tényleg jobb, hogy nem kellett két órát buszoznom, azért hogy üljek a seggemen és várjam mikor mutathatom be a logóm. Maradt a jó öreg megmagyarázok mindent PDFben megoldás, amit úgy szeretek. Persze lehetne mondani, hogy hülye gyerek takarodj a következő busszal! De ez Halimbán  a tengeralatti városban  nem olyan egyszerű. Először is át kell haladnia a busznak a cápákkal tűzdelt óceán mélyén, ahol igazából olyan sötét van, hogy világító fehér cápák vannak! Biztos az is nyomós ok, hogy a következő busz, hét óra után háromnegyed kilenckor indul.

Ha meglesz a saját blogom, most már tuti iniciálékat fogok használni.

Update:
Reggel fél kilencre takkra készen elküldtem a prezentációt, minden nap nyolctól négyig dolgoznak, hat óra van. Válasz nincs, csak a papírjaimra vonatkozóan néhány adat. Ilyenkor azt kell gondoljam, hogy a ténylegesen munkára szánt idővel spórolnak.

de akkor már had kapjanak egy jó kis ingyen reklámot, íme
gen végül nem bírtam kivárni a gyakorlat végét, úgy döntöttem folyamatosan közlöm a helyzet alakulását. Ahogy tegnap már említettem ma logótervezés volt étlapon, illetve ha nem csinálok semmit akkor az. Senkinek nem tűnt volna fel. A szóban forgó logó egy "magyar művész" nevű készülő szájthoz lesz. Visszafogom magam és a véleményem most nem írom le tiszteletben tartva az "alkotók" titokzatosságát, szerintem a webcímből már lehet sejteni mire megy ki a játék. Balra lent az eredeti lógó, amit sikerült ismerősömnek leszaroznia, akivel együtt dolgozok a helyen. Ezért azt mondták tervezzük át. Ennyi volt az instrukció, szó szerint. Tegnap elhatároztam hogy ma lebeszélem őket az "mm" rövidítésről, mert van már nekünk egy m&ms cukrunk amit mindenki szeret és engem felettébb zavart, hogy a "név" ilyen formában már létezik ‒ bár megjegyzem az édesség logója is briliánsabb a szóban forgóénál ‒ ugyan nem egy weboldal neve az is igaz. Körül belül ezt az egy érvet tudtam felsorakoztatni magamban az "mm" mellett, ja és hogy rövid. Aztán elkezdtem agyalni betűmozaikon, és így eljutottam a "mamű"-re, ami lehet hogy tökre nem is jó, és valószínűleg nem fog nekik tetszeni, de formailag sokkal több kezdhető vele. "Nem fog tetszeni" ...ezen a szókapcsolaton valahogy mindig megakadok, nincs olyan hogy tetszik -nem tetszik, más tészta, tovább a fonál irányába. Annyira elszánt voltam hogy vázlatokkal a táskámban és egy zacskó m&ms-el állítottam be.

„Az én tőkém az idő, és nem a pénz” M.D.

Kicsit megkésve. Múlt héten lett volna aktuális, de most tudatosult: A megmérettetés triumvirátus sikeressen teljesítve. Furcsamód nem volt annyira eksztatikus mint az érettség elnyerése a törzstől a  nagyrészt használhatatlan információanyag ideiglenes agyban tartásáért. Valahogy nem. Ezt tudtam, hogy tudtam. szerettem, hogy tudnom kell azért amit szeretnék. Szeretnék csatlakozni a körhöz. Tanulmányaim alanyaihoz akik miközben megismertem őket példaképeimmé és motiváló ikonjaimmá váltak. (tisztelet a kivételnek.)
 A majd egy doboznyi cigi amit pufitól kaptam a vizsgakiállításon (A kiállítási anyagomról jó fotók híján majd később.) tartalmazott egy szerencse szálat, amit a fentebb említett eseményre terveztem, de a "tárlat" utániak hevében, az első adandó alkalommal természetesen reflexből azt húztam ki. Hibernálva szimbolizálja eme korszakom lezárulását.


Gellért barátom azt írta nekem a minap hogy: "te mostantól nem tervezőgrafikus vagy hanem DESIGNER!" Én hiszek neki.
Geri Fisher, a huszár

2012. június 26.


Napról napra rosszabbodik a helyzet, nincs kedvem részletezni, de a lényeg: ki lettem nevetve mert szikével a zsebembe rohangálok az épületben ahol dolgozok, és úgyszintén mosolyt és főleg meglepődést csaltam az arcokra amikor azt mondtam "próbanyomatot akarok ebből a leporellóból, hogy lássam hogyan hajlik", holnap logót kell átterveznem, erről majd a három hét zártával írok részletesebben, sajnos nem bír nyomdafestéket a véleményem. Kezdem legalább úgy felfogni, hogy a szakmai gyakorlat (is) egy olyan "próba", hogy mennyire tudod megállni az igazad. Mennyire tudod azt amit megtanultál, mennyire tudod érvényesíteni a saját szabályaid. Csak iszonyat lehangoló hogy igazából a közvetlen közeledben mindenki leszarja. Azt hiszem kezdem azt is érteni hogy miért lehet és miért kell csapatban dolgozni, vagy legalább is nem egyedül, mind amellett, hogy több szem többet lát. Nem az én környezetem ez, de ennek határozottan örülök.

Íratlan szabályokat fogok írogatni de lehet, hogy nem íme az első:
"ne azt add a megrendelőnek amit akar, hanem azt amire szüksége van"

végig erre fogok gondolni, amikor párhuzamot vonok az
m&m cukorka és az mm rövidítésű logó szerencsétlenségén

u.i.:
jaj hát, majd elfelejtettem! A Veszprém feszt pólókat is ők fogják nyomni, láttam
a pályamunkákat. Az enyém és a Renátóé nem volt a letöltöttek közt, mert nem mellékletben küldtük hanem dropbox linkkel, mivel az email visszadobálta. Mázli hogy ott voltam, de tuti nem mi nyerünk, hiszen a többi milliószor "jobb" volt. Ha lesz hír,írom. Bájdövéj, tegnapra ígérték az eredményeket. Tegnap reggel nyomták a kezembe
a kupacot hogy értékeljem. (ez aztán az ígért szakmai zsűri) de megemlítettem hogy
az enyémek nincsenek ott, és ez által nyilvánvalóvá vált számukra is, hogy nem vagyok pártatlan az ügyben.

2012. június 25.

zonban volna nekem itt még egy kérdésem. Ha alapvetően egy grafikusnak három szoftverre van szüksége, miért hiszik el, hogy egy Corell Draw mindent helyettesít? Miért –kérdem én, mikor oly sok kódex írta meg, oly sokan énekelnek, zengnek a mesterhármasról. Biztosan nem hiába okítanak e szerint középiskolában és egyetemen.
És mindennek ellenére miért próbálják elhitetni a tanult emberrel, hogy a Corell jobb mert... És ez nem egy olyan dolog "amit a tanulás után el kell felejteni" mint körforgalomba másodikba visszaváltani. Igen részben ez is megszokás kérdése.
És a legszörnyűbb hogy itt még emberről nem is beszélünk, ezek csak nyamvadt eszközök. A száraz, béna szájbarágós tervekről ne is beszéljünk. Tervek... variációk... mit jelentenek ezek a szavak az ilyen embereknek.

Előre is elnézést kell, hogy kérjek az olvasóktól, a napokban elég sok atrocitás
fog érni, és így a posztok hangulata meglehetősen sötétebb lesz az eddigieknél.
Sötét középkor basszameg.
Nincs kedvem leírni a mai napom. Iszonyatos mi folyik a "stúdiókban" itthon. Ezt úgy mondom hogy még nem voltam külföldön, nincs sok tapasztalatom, de azt biztosan tudom hogy ezt nem akarom csinálni.

najó azért néhány kedvenc mai idézetem:

"a Corel azért jó mert gyorsabban lehet vele dolgozni mint az illustratorral, több benne a billentyűkombináció" - szerintem meg ennek a mondatnak nincs értelme
"nincsen méret, akkorába dolgozol amekkorába akarsz, ez a jó a digitálisba" - ezért esik szét minden logótók

"a Corel tud olyat hogy legörbézett szövegből felismeri milyen betű volt, és neten megkeresi, hopp most ezt pont nem" - és azzal az internet explorer benyitotta a myfonts itc avantgare oldalát, a myriad helyett


2012. június 24.

















Alakulnak a dolgok, közben csendben megkérdezném, hogy az istenbe lehet rendesen lerendezni képeket a bloggerben? Állandóan csúsznak össze-vissza, programozni nem tudok és nem is akarok. Gyanítom hogy a követők közül csak egy ember használ blogspotot. Krizbó segíts! :)

2012. június 23.

Bénázás, bénázás, bénázás. Ez a három szó jutott eszembe amikor megpillantottam a "kékfejléces" oldal, AMI Sopron feliratú csoportjának azon posztját AMIben segítséget kér valaki, hogy gyűjtsék össze a diplomázók közül azokat akik szeretnének díszoklevelet kapni. (keretezésre szánt diploma az én olvasatomban)

2012. június 22.

A poszt amiben elmesélem az ökografika vizsganapot



Bár Pirók Balázs is lelőtte ezt a poént, én is elakartam sütni rögtök az aktuális fotó elkészítése után, de megfeledkeztem róla. Szóval ma elkövettem egy kis fotosopp mágiát. Eredetileg kedvenc képviselő asszonyunk repült volna a háttérben, de sajnos a kirándulás felettébb érdekes programja közepette nem tudtam róla egész alakos fotót lőni.

Apropó kirándulás. Majd rakok fel fotókat, azt hiszem nem írtam még le a történetet azzal a nappal kapcsolatban, szóval most pótolnám:

2012. június 21.

Francisco

Egyébként meg, aki teheti húzzon el Győrbe és nézze meg a Goya kiállítást. 600 forint
a diák jegy, a felnőtt ennek duplája. 40 darab nyomat van a Chaprichos sorozatból, van
a Bikaviadal, Balgaságok, és a Háború borzalmai sorozatból is. Összesen 120 metszet, ami az érdekes, hogy első szériásak darabokról van szó. Ezekre mondta rá hogy oké akkor mehet a többi.

Állítólag a leghíresebb 43. számú metszeten - Ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek - még nyomtatás után az első szériába belebuzgerált, kicsi kaparás kicsi javítás, szóval az összes többi nem olyan mint az első széria. A lapokon a címek és

a számok szépen kalligrafálva vannak, bár azokat nem ő csinálta hanem kifejezetten egy erre a célra tartott ember. Az is metszve van! Nem volt kedvem 500 forintért ISO 12800 fájtot vívni szóval fotók nincsenek. Elég sötét van a termekben, és folyton mozogni kell hogy felkapcsoljanak a lámpák. Goya képei meg egyébként is kontrasztosak és sötétek.


Június 30-ig van nyitva, tényleg nagyon fasza, tessék megnézni!


u.i.: ja és az állandó se rossz, bár oda asszem véletlenül csak beslisszoltunk
Szia!

Az e-mail címed az álláskereső hirdetések közt olvastam.
Remélem, azóta sikerült munkát találnod, de ha nem, vagy akarnál még mellette pénzt keresni, nézz rá erre az oldalra.

"kattintgatós pénzkeresős" oldal linkje (pufi)

Ingyenes, engem nagyon szórakoztat, és komoly pénzt látok benne.

Üdv.:

Gusztáv 
reply: - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Gusztáv,

örülnék ha a nyomorult szemeted nem az én email címemere szórnád, sajnos nem sikerült munkát találnom, és bár a számítástechnikai rovatban adtam fel hirdetésem, rohadtul nem céltalan kattintgatással szeretnék általad emlegetett "pénzt" vagy vírusokat szerezni. Minden esetre köszönöm az ajánlatot robot ember.


további szerencsét kívánva, üdvözlettel:
-- 

Kelemen Richárd
tervezőgrafika

2012. június 18.

Szeretnél ilyen menő pólóban a színpad előtt állni?

kicsit metál lett a fény, de ettől függetlenül Jazz fesztivál


Egész jó logókezdeményeket találhat az ember az ágy alá rejtve, kétezer-régből (kétezer felett külön írjuk a számokat) azt hiszem újratervezés lesz a sorsa.

2012. június 12.

A mai nap ilyen gratulálósnak ígérkezik. Ez úton gratulálok Pethő Verának aki harmadik helyezést ért el a Young Package tea csomagolás pályázatán.


"2012. 06. 10-én este lezajlott az Egy perc, egy történet című Örkény István kisfilmpályázat díjátadója az A38 hajó kiállítóterében. A Nyugat-Magyarországi Egyetem tervezőgrafika szakára készült diplomamunkában Farkas Milán dolgozta fel a Mi a groteszk című novellát - ez nyerte a fődíjat"...

tovább Fefe blogjára

2012. június 4.

Az ilyen statisztikákon mindig meglepődöm. Látszik hogy a Student show oldalon nem vagyok valami aktív, de a Behance.net-re jutó látogatók és értékelők száma meglepő.