2012. július 3.



oderálva lettünk Facebookon. A Veszprém fest pólókkal kapcsolatba indult a hajtépés, majd egyik pillanatról a másikra eltűntek a véleményeinket képviselő hozzászólások. Kicsit még harciasak vagyunk azt hiszem, talán olykor túlzottan is.
Vicces a szituáció, a szervezők váltig állították, hogy ők mint szakmai zsűri kiválasztották a nyertes mintákat, majd emelt hangon hangoztatták, hogy az ő grafikusuk, jobb mint mi és "már akkor nagy cégeknek dolgozott, amikor mi papírcsákót hajtogattunk". Nevet természetesen nem említettek, mivel jól tudták, hogy mi tudjuk, hogy a korrupció egy ilyen "kis szaros" pályázatot is elhamvasztott, hiszen a nyertes minta készítője, nem más mint a grafikusuk. (a harmadik helyezést is ő kapta) Ott voltam amikor a mintákat nézegették, és parodizálták némelyiket. Tudom, hiszen szóltam, hogy az enyém nincs is a nyomtatott lapok közt.
Tiszta sor, megosztott első helyezés: a saját emberük is ki akarták fizetni, és egy csontot is akartak dobni + a lájkolósdis negyedik helyezés. Sajnos hiánycikkek vagyunk, csak éppen nincs ránk kereslet.


Persze nem kellene ilyesmin kiakadnunk, én volta a jó zsaru, a Renátó pedig a rossz. : )

Játszani még mindig játszhattok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

írj csak bátran!